„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze maradványainkat és töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s azáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.” (Ipolyi Arnold)

A Majsi Római Katolikus Templom tövében áll Majson az egykori paplak, mely ma tájházként a régi idők kincseit őrzi: a majsi családoktól összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal bemutatja az egykor a településen élt elődeink életmódját, lakáskultúráját, munkaeszközeit.

Az egykori paplakhoz köthetők az idősebb korosztály gyermekkori élményei is, melyekre ők ma is szívesen emlékeznek, illetve melyekről -kérésre- mesélnek is nekünk.  A tájházat a Majsi Német Önkormányzat 2021-ben vásárolta meg a Majsi Római Katolikus Egyházközségtől, hogy azt felújítva az épület szépségével, patinájával megőrizze a múltat, ugyanakkor az épület átalakításával a gyermekek számára a nyári időszakban tematikus foglalkozásoknak, táboroknak és a nemzetiségi hagyományőrző rendezvényeknek helyszínt biztosítson.

Így elképzeléseink szerint, a jelen munkájával a múlt kulturális öröksége a jövő generációjának átadható lesz.

Az épület felújítása és az új funkciónak megfelelő átalakítása többlépcsős folyamat.

Az első ütemben megtörtént a tető és a vízvezeték rendszer cseréje, melyhez a forrást pályázatok és a német önkormányzat biztosította.

A második ütemben egy új, korszerű mosdót alakítottunk ki zuhanyzási lehetőség biztosításával. Az épület keleti része teljes felújításra került-a villamos rendszertől a festésig- és bútorozott foglalkoztató helységeket rendeztünk be a gyerekeknek.

 Az átalakításokat az elsőáldozás miatt feszített tempóban, három hét alatt végeztük el szakemberek és a majsi közfoglalkoztatottak közreműködésével. A munkálatokat Huppert László irányította és biztosította a bútorokat és a szükséges anyagiak nagyobb részét.

Mindannyiuknak köszönjük!

A harmadik ütemben kerti bútorok elhelyezését, valamint az épület további homlokzati felújítását tervezzük.

A negyedik ütemben a melléképületek tatarozását szeretnénk megvalósítani.

Céljaink, terveink megvalósításához saját anyagi lehetőségeink igen szűkösek, a pályázati lehetőségek még bizonytalanok. Kérjük Önöket-családokat és vállalkozásokat-amennyiben tehetik, segítsék közös célunk megvalósítását– a tájház további átalakítását. Felajánlásaikat Majs Község Fejlődéséért Közalapítvány 50100064-12000265 számlaszámára utalhatják át.

A felújítás képekben