Svábszoknyások
Haáb Ferencné, Amich néni pár napja meghalt. Szemem előtt még ma is a szobája közepén áll svábruhájában, fején a hófehér csepelában, rajta fülhallgatóval. Összekulcsolt kezében a rózsafüzérrel hallgatja a szentmisét.
Amich néni és Boris néni volt a két utolsó svábszoknyás asszony Majson. Azok közé az asszonyok közé tartoztak, akiket nem kényszerítettek sem a XX. századi változások, sem a munkahelyi elvárások arra, hogy megváljanak a hagyományos népviseletüktől. Attól a népviselettől, amelyet őseink több évszázadon keresztül büszkén viseltek otthonukban, a faluban, a templomban. Mindkét asszony végigjárta az élet rögös útját.
Amich néni és Boris néni -sok más majsi családhoz hasonlóan – túlélték a megpróbáltatásokat. Mindegyik sváb család megjárta a maga cseppet sem egyszerű útját.
Mégis miközben ezek az emberek visszanéznek egész életükre, szerencsésnek mondhatók. Hiszen közösségben éltek, és emiatt sosem kellett félniük az egyedülléttől. Tudták, hogy valahol mindig vár rájuk valaki.
„Gondoljuk csak végig: Nekik el kellett menniük a szülői háztól, el kellett hagyniuk az országot, el kellett indulniuk, hogy visszajöjjenek, el kellett intézniük, hogy itt maradjanak, ebben az országban, el kellett kezdeniük új életet építeniük, mindig újra és újra.
El, el, el folyton el. Mi is az németül, hogy el?
Weg
Mi is az németül, hogy út?
Weg
Amich néni földi útja ma délután a temetőben a végéhez ért. Sokan voltak a temetésén, köztük a már csak maroknyi, de máig összetartó sváb közösség szinte minden tagja.
Elkísérték az utolsó útjára.
Ruhe in Frieden Amich néni!🖤
(Fotó: Máy Péter)
