1948-ban a Felvidékről érkezett Majsra Koós Arzén és Samu István. Nem csak személyes értékeiket hozták magukkal Jánosiból, hanem az 1911-ben Kisgerlicén, a Kárpátalján készült lélekharangot is, melyet a Református Imaházban helyeztek el.
1979-ben Fischer János és Herold Ádám segítségével került át a harang a temetőbe, azóta ott kondul meg a hangja, amikor az elhunytakat utolsó útjukra kísérjük.
Arzén bácsi dédunokája, Balogh Kornél nagylelkű felajánlásával az idei évben a lélekharang megújult: Elektromos vezérlő rendszert kapott, cserélték a gerendázatot, a harang öntvényét kívül és belül is festették.
Kornél munkáját Ács Lajos, Grün Norbert, Fábián László és Ruff Dávid segítette. Köszönjük közreműködésüket!
A több hetes munkát és a harangot Mindenszentek napján, 2023. november 01-én 13: 30-kor kezdődő Istentisztelet keretében Wébel Zsolt református lelkipásztor áldja meg. A szertartásra mindenkit sok szeretettel várunk!
Balogh Kornél példaértékű felajánlását, a közös összefogással elkészült munkát ezúton is köszönjük!